MOND HOGY SZERETSZ.

MOND HOGY SZERETSZ.

Ha már nem szeretsz,úgy érzem meghalok,
Szobámban egy csendes hajnalon,
Elmúlik majd minden fájdalom,
S nem lesz több sírás,könnyes arcomon,
Az emlékeim elviszem magammal,
Földnek mély gödrébe,síroknak mélyére.
Hol a szél koszorúknak lengeti szalagját,
S jelzi,itt egy árva lélek fekszik,nyugalomba már.
Ha már nem szeretsz!nincs miért élnem!
A nap sem süt már, odakint nékem.
Nem mondhatom neked,mily szép ez a szerelem,

Amit irántad érzek,teljes szívemmel.
Ha már nem szeretsz!magányom lesz a csend,
Szobám falain,áthatol a lélegzet,
Beborul az ég is nekem,majd elalszok én csendesen.
Búcsúzzak el tőled?
Még nem akarok!
Mondj egy szót,hogy szeretsz nagyon!
Mond azt hogy szép még az élet,
Mond azt,hogy dalol még madár a réten,
S hozd el nekem,a legszebbik rózsa szálat nékem,
Szívemet árassza el,összes illatával,
Kérlek! mond hogy szeretsz még engem!
Ne hagyd,hogy a rózsa tövise szúrja szívemet,
Mert elepedek a bánattól érted,
Ha már nem szeretsz engem többet.

Félelmetes

Félelmetes, hogy olyan világban élünk,




ahol az embereket számokban mérik;
csak az számít, hogy ki hány centi magas,
hány kiló, hány éves… holott a szépség
, a külsőségek vagy a belső emberi értékek
egyáltalán nem azon múlnak, hogy milyen
méretű farmert hordasz. A fontosabb dolgokat
kellene inkább mérnünk:
azt, hogy mennyi akaraterő,
kitartás, bátorság van valakiben…
és hogy ennek az illetőnek milyen a lelke,
és mekkora a szíve!