A szívem...

A szívem...

Már a szívem kezd egy kődarab lenni
azért még érez és nagyon fáj.
Minden éjjel csak róla álmodok
vele ébredek,csak rá gondolok...

Nem bírom már sokáig ,összeroskadok...
Többé már nem sírok utána ,
csak csendben hervadok..
Nem akarok már rágondolni… …
Mégis látni akarom őt!
Utoljára a szemébe nézni
és látni az arca minden mozdulatát...
Hatalmas nagy fájdalom jár át engem,
Vajon képes leszek hogy elfelejtsem?
hogy kitöröljem örökre emlékeimből?
Miért lett életem része,ha elhagyott?
Az álmaimban miért nem távozott?
Mire volt jó ez az egész kapcsolat?
Ő most már messze jár, Gondol néha rám?
Szeretett valaha akár egy percig is?
Miért mondogatta mindig, hogy
„szeretlek drágám”?
Érzett valaha is valamit irántam?
Hazudta szemrebbenés nélkül ,hogy imád?
Ez csak egy rossz rémálom, talán?
Mikor ébredek fel már??
És ha mégsem rémálom véget ér egyálltalán?
Mert lelkemet nap mint nap felemészti
a gondolat,hogy csak átnézett rajtam
és eldobott magától mint egy szétszakadt
elhasznált rongydarabot...
Miért is fáj hát ez annyira?
Kérdezem még mindég magamtól,
sajnos válasz rá még ma sem kapok,
de érzem,hogy életem romokba áll
és elveszett,összetört szívemben
egy hatalmas nagy darab...

paka68 verse

Aranycsillag

Aranycsillag Volt egyszer egy önző, rossz szívű kisleány, aki soha senkinek nem adott, soha senkivel jót nem tett. Enlarge this image Hiába mondták neki, hogy csak a jó gyermekeket szereti az Isten, és hogy csak a jó gyermekeknek van aranycsillagjuk az égen. Ő ezt nem hitte el, hanem továbbra is rossz szívű és önző maradt. Egy nap megint elkergetett egy szegény gyermeket, amiért meg merte érinteni az ő játékát, és még csúfondárosan utána is kiáltott: „Szégyelld magad, hogy nincsen semmid, és az enyémre szorultál!” Alighogy ezt kimondta, úgy érezte, hogy sűrű fátyol borul szemei elé, és egyszerre emelkedni kezd vele a föld. Amint ismét kinyitotta szemét, a mennyországban találta magát, ahol gyönyörű, sugárzó világoskék volt minden. Kékek voltak az erdők, mezők, ligetek, folyók, hegyek. Bizony gyönyörű azúrkék volt itt minden. A kisleány körülnézett és amint jól kinyitotta a szemét, egy hófehér szárnyú kis angyalt pillantott meg. Rá is szólt mindjárt: „Légyszíves kis angyal, vezess körül a mennyországban, mert szeretném megtalálni az én aranycsillagomat.” Az angyalka rámosolygott. „Örömmel megyek veled, mert remélem, jó gyermek voltál a földön, és nem járunk majd hiába.” Ezzel karon fogta őt, és vezetni kezdte. Először is egy óriási ezüstős tóhoz értek. „Hát itt mi van?”- érdeklődött a leányka. „Ez a holdvilág birodalma. Innét viszik le esténként az ezüstfényt a földre, hogy bevilágítsa az utat a szegény embereknek.” - felelte az angyal. Amint tovább értek, szépséges ifjú leánykával találkoztak, aki harmatcsöppel teli korsót vitt a karján. A kisleány mindjárt megkérdezte, hogy ő kicsoda. „Ő a hajnal.” - felelte az angyalka. „Látod, ezt a nehéz korsót viszi mindig, hogy megöntözze reggelenként a szomjas virágokat.” Amint továbbértek, megint találkoztak egy gyönyörű szép fiatal leánnyal, aki aranygolyókkal játszadozott. „Napsugár királykisasszony.” - mondta mindjárt az angyalka. „Játék közben elhullajt egy-egy aranygolyót, s olyankor lent ki süt az aranyos napocska, hogy fényt és meleget sugározzon azokra, akik fáznak és szenvednek. Bizony idefent mindenkinek nemes hivatása van.” A kisleány most egyszerre tömérdek gyémántcsillagot pillantott meg, melyek mindegyike mögött egy-egy fehér szárnyas kis angyal állott. Egyszerre tapsolni kezdett nagy örömében. „Óh Istenkém, milyen gyönyörűek! Óh, vajon melyik lehet az én csillagom?” „Keressük meg!” - ajánlotta az angyalka. Aztán el kezdték olvasgatni a neveket, mert bizony minden csillag belsejében egy-egy kisleány neve volt beírva. „Ez nem a tiéd, ez sem, ez sem!” - mondta egyre az angyalka. A kisleány pedig egyre szomorúbb lett. Végre az utolsó csillaghoz érkeztek. A leányka kiáltozni kezdett: „Ez bizonyára az én csillagom, ugye jóságos angyal, ez az én csillagom?” ”Majd mindjárt meglátjuk.” - válaszolta az angyalka. Már egészen közel értek a szép, fényes aranycsillaghoz és nézték, hogy milyen név van beírva. De a csillag üres volt, nem állott semmilyen név rajta. A kisleánynak nagyot dobbant a szíve, és egyetlen szót sem mert többé szólni. Az angyal pedig rámutatott a csillagra, és így szólt hozzá: „Látod, ez lett volna a te csillagod, ha jót cselekedtél volna a földön. „ „De mert mindenkihez rossz szívű voltál, és elkergetted a szegény leánykát, aki játszani akart a te játékaiddal, hát megharagudott rád az Istenke és nem adott neked csillagot.” „Óh Istenem! - sírt fel hangosan a kisleány. Ha jóvátehetném, ha csak még egyszer jóvátehetném a hibámat, én mindenkihez jó és szíves lennék. Sohasem kergetném el többé a szegényeket.” Amint ezt kimondta, egyszerre úgy érezte, hogy két puha kéz lefelé viszi. S egyszerre csak fehér vánkosok közt találta magát. Megdörzsölte a szemét és látta, hogy az ágyában fekszik, és most már látta, hogy csak álmodott. Gyorsan az ablakra pillantott, és látta, hogy az aranyos napocska fényesen besüt a szobába. „Mindent, mindent jóváteszek!” - sikoltotta ekkor boldogan. – „Ezentúl mindig adni fogok a szegényeknek, és nem kergetem többé el őket. Azt akarom, hogy ha még egyszer felkerülök a mennyországba, hát nekem is legyen arany csillagocskám.” Aranyos szívű, És be is tartotta a szavát. Aranyos szívű, földön járó kis angyal lett belőle. Enlarge this image

Indulás előtt

Indulás előtt

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen

hisz oly kevés
mit vinni kell
egy „megérte”
egy „hinni kell”
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja .

A mosoly értéke

• A mosoly értéke

"Semmibe se kerül, de sokat ad.
Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem juttatja koldusbotra azokat, akik adják.
Egy pillanatig él csak, de az emléke örökké megmarad.
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle, és senki sem olyan szegény,
hogy ne lenne gazdagabb tőle.
Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot az üzleti életben, és a barátság biztos jele.
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak, és a
természet legjobb orvossága a bajok ellen.
Mégsem lehet megvenni, elkérni, kölcsönadni vagy ellopni, mert nem áru, csak önként lehet adni.

Mert senkinek sincs annyira szüksége a mosolyra, mint annak, aki maga már nem tud mosolyogni.

Ha tehát meg akarod szerettetni magadat az emberekkel, ez a második szabály: Mosolyogj!"

A kunyhó

A kunyhó

Egy hajótörés egyetlen túlélője egy kicsi és lakatlan szigetre vetődött. Buzgón imádkozott Istenhez, hogy megmentse, és minden nap a horizontot fürkészte, hogy vajon jön-e valami segítség, de semmit sem észlelt.
Kimerülve, de végül is sikerült egy kis kunyhót építenie a vízből kimentett farönkökből, hogy megóvja magát a különböző természeti veszélyektől, és ahol kevés javait tárolja.
De egy nap, miután ennivaló után nézett, hazaérvén, a kunyhóját lángokban találta és a füst az egekig gomolygott. A legrosszabb történt - minden elveszett. Megtelt fájdalommal és méreggel.
Isten, hogy tehetted ezt velem? - kiáltotta.
Azonban másnap kora reggel, egy hajó hangjára ébredt, amely a sziget felé közelgett. Őt jött megmenteni.
Honnan tudtátok, hogy itt vagyok? - kérdezte az elcsigázott ember a megmentőitől.
Láttuk a füstjelzésedet - válaszolták.
Könnyű elcsüggedni, amikor a dolgok rosszul mennek, de nem szabad elvesztenünk a reménységet, mert Isten dolgozik az életünkben, még akkor is, ha szenvedünk.

Emlékezz arra, ha legközelebb a "kis kunyhód" porrá ég, hogy ez talán egy füstjelzés is lehet, amely Isten kegyelme után kiáltozik.

Mi az a szerelem?”

Mi az a szerelem?”

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”

„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár.
„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le.

Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.
Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

„Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő.

„Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

„Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló.

„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte.

„A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő.
„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá.

„Ez a házasság!”

MOND HOGY SZERETSZ.

MOND HOGY SZERETSZ.

Ha már nem szeretsz,úgy érzem meghalok,
Szobámban egy csendes hajnalon,
Elmúlik majd minden fájdalom,
S nem lesz több sírás,könnyes arcomon,
Az emlékeim elviszem magammal,
Földnek mély gödrébe,síroknak mélyére.
Hol a szél koszorúknak lengeti szalagját,
S jelzi,itt egy árva lélek fekszik,nyugalomba már.
Ha már nem szeretsz!nincs miért élnem!
A nap sem süt már, odakint nékem.
Nem mondhatom neked,mily szép ez a szerelem,

Amit irántad érzek,teljes szívemmel.
Ha már nem szeretsz!magányom lesz a csend,
Szobám falain,áthatol a lélegzet,
Beborul az ég is nekem,majd elalszok én csendesen.
Búcsúzzak el tőled?
Még nem akarok!
Mondj egy szót,hogy szeretsz nagyon!
Mond azt hogy szép még az élet,
Mond azt,hogy dalol még madár a réten,
S hozd el nekem,a legszebbik rózsa szálat nékem,
Szívemet árassza el,összes illatával,
Kérlek! mond hogy szeretsz még engem!
Ne hagyd,hogy a rózsa tövise szúrja szívemet,
Mert elepedek a bánattól érted,
Ha már nem szeretsz engem többet.

Félelmetes

Félelmetes, hogy olyan világban élünk,




ahol az embereket számokban mérik;
csak az számít, hogy ki hány centi magas,
hány kiló, hány éves… holott a szépség
, a külsőségek vagy a belső emberi értékek
egyáltalán nem azon múlnak, hogy milyen
méretű farmert hordasz. A fontosabb dolgokat
kellene inkább mérnünk:
azt, hogy mennyi akaraterő,
kitartás, bátorság van valakiben…
és hogy ennek az illetőnek milyen a lelke,
és mekkora a szíve!

Jézus ölelése

Jézus ölelése

A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. Biztosan várt már engem - szólt.
„Nem, kicsoda ön?"
„Én vagyok az új segédlelkész a parókián - válaszolt a pap. „Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök."

„Ja, igen, a szék" - szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?"
A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.
„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem" - mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi misén hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem...
Aztán feladtam minden próbálkozást" - folytatta - „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: "János, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: "Én veletek leszek mindig". Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed."

Így aztán, atyám, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába."
A papot nagyon meghatotta a történet, és biztatta az idős férfit, hogy folytassa így tovább. Aztán imádkozott vele, megkente olajjal, és visszament a paplakba.

Két nappal később este felhívta a férfi lánya azzal, hogy édesapja aznap délután meghalt.
„És békésen távozott?" - kérdezte.
„Igen, amikor két óra körül indultam otthonról, odahívott az ágyához, elmondta az egyik faviccét, és megpuszilt. Amikor egy órával később hazaértem a boltból, holtan találtam. Volt azonban valami furcsa, atyám. Igazából több mint furcsa - olyan hátborzongató. Úgy tűnik, hogy mielőtt meghalt, apa kihajolt az ágyból, és a fejét az ágy melletti székre hajtotta."

Soha ne fordíts hátat

Soha ne fordíts hátat

 Soha ne fordíts hátat az érzelmeidnek. Ha szereted, valld be! Az elején nem tudod még értékelni és felfogni, mit veszíthetsz, erre hónapokkal később döbbensz csak rá. Szóval tedd fel magadnak a kérdést: "Megéri elveszíteni, félredobni azt akit szeretek?" Lehet, hogy rengeteg akadály áll a boldogság útjába, és egyszerűbb elnyomni az érzéseket, de az elnyomás alatt ott vannak, és rengetegszer elő fognak törni. Okosabb döntés hátat fordítani, mint egy picit harcolni valamiért, ami boldoggá tehet később? Soha ne hagyd veszni a szerelmet! Az utolsó percig megéri küzdeni. Mert második esély mindig van. A kérdés: "Élsz-e vele vagy tovább szenvedsz és okozol szenvedést annak, aki a lelkét is kitenné érted..."

Aki szeret:

Aki szeret:




Aki szeret: nem fogja elvárni tőled, hogy úgy viselkedj, ahogy ő akarja, hanem mosolyog, amikor látja, hogy egyedi vagy. Aki szeret, nem fogja elvárni, hogy úgy élj, ahogy ő jónak gondolja, hanem örömmel látja, ahogyan élsz. Aki szeret, nem akarja elvenni a szabadságodat, hanem örül annak, aminek te is örülsz. Aki szeret, nem akar ujjal mutogatni rád, hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni, hogy mellette vagy és tanítod őt. Aki szeret, átölel bármikor, tiszta szívvel, minden ok nélkül, mert szeret.

Amit irántad érzek

Amit irántad érzek

Amit irántad érzek,
az feltétel nélküli.
Nem ítéllek el.
Nem veszítem el a türelmemet.
Nem büntetlek meg.
Csak szeretlek.
Ennyi az egész.
Világos és egyszerű.

Ki engem tagad

Ki engem tagad



Ki engem tagad

Ki engem tagad, tagadjon hát meg,
ha azzal valakit boldogabbá tesz,
tagadja csókjaim, s azt hogy szeretett,
mindent-mindent tagadjon, ami éltetett.

De aki engem tagad, önmagát tagadja,
önnön érzését, mely vágyait ringatta,
s ha megtagadj azt is, ami abból áradt,
nem lehet bűnére feloldó bocsánat.

Kun Magdolna

Szeretlek

Szeretlek

Minden percedet csókolom ,

nem múlik ízed az ajkamon ,

csókolom a földet ahol jársz ,

csókolom a percet , mikor vársz ,

messziről kutatlak , kereslek ,

szeretlek , szeretlek , szeretlek.

Szeretlek téged , mint fű a rétet ,

mosolyod , hangod , az ölelésed .

Hints sóvárgó lelkemnek sebére

balzsamos hitet , - örök életre .

Életszabály

ÉletszabályÉletszabály

Életszabály



Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Minthogyha újjászülten élnél;

Mit akar? - kérdezd meg minden naptól
És minden nap felel majd akkor;
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteid tud megbecsülni;

A SZERETET

A SZERETET

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat és még sok más, így a Szeretet is.Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget elsüllyed. Ezért valamennyien elkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a Szeretet mellett.Ő megkérdezte: -Gazdagság eltudnál vinni magaddal? -Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt is viszek, itt nincs már hely a számodra. Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közlekedett: -Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni? -Nem, Szeretet nem tudlak elvinni- válaszolta a büszkeség. -Itt minden tökéletes, és te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el: -Bánat, kérlek vigyél magaddal! -Óh, Szeretet!-mondta a Bánat, én olyan szomorú vagyok, egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg sem hallotta a Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: -Gyere Szeretet, én elviszlek téged! Aki megszólalt egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét.Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: -Tudás megtudod mondani ki segített nekem? Az Idő volt, - mondta a Tudás Az Idő ?- kérdezte a Szeretet. -Miért segített rajtam az Idő? A Tudás válaszolt: -MERT CSAK AZ IDŐ ÉRTI MEG, HOGY MILYEN FONTOS AZ ÉLETBEN A SZERETET. Az emlékezéshez pedig nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt soha nem felejtjük el.