Aranycsillag

Aranycsillag Volt egyszer egy önző, rossz szívű kisleány, aki soha senkinek nem adott, soha senkivel jót nem tett. Enlarge this image Hiába mondták neki, hogy csak a jó gyermekeket szereti az Isten, és hogy csak a jó gyermekeknek van aranycsillagjuk az égen. Ő ezt nem hitte el, hanem továbbra is rossz szívű és önző maradt. Egy nap megint elkergetett egy szegény gyermeket, amiért meg merte érinteni az ő játékát, és még csúfondárosan utána is kiáltott: „Szégyelld magad, hogy nincsen semmid, és az enyémre szorultál!” Alighogy ezt kimondta, úgy érezte, hogy sűrű fátyol borul szemei elé, és egyszerre emelkedni kezd vele a föld. Amint ismét kinyitotta szemét, a mennyországban találta magát, ahol gyönyörű, sugárzó világoskék volt minden. Kékek voltak az erdők, mezők, ligetek, folyók, hegyek. Bizony gyönyörű azúrkék volt itt minden. A kisleány körülnézett és amint jól kinyitotta a szemét, egy hófehér szárnyú kis angyalt pillantott meg. Rá is szólt mindjárt: „Légyszíves kis angyal, vezess körül a mennyországban, mert szeretném megtalálni az én aranycsillagomat.” Az angyalka rámosolygott. „Örömmel megyek veled, mert remélem, jó gyermek voltál a földön, és nem járunk majd hiába.” Ezzel karon fogta őt, és vezetni kezdte. Először is egy óriási ezüstős tóhoz értek. „Hát itt mi van?”- érdeklődött a leányka. „Ez a holdvilág birodalma. Innét viszik le esténként az ezüstfényt a földre, hogy bevilágítsa az utat a szegény embereknek.” - felelte az angyal. Amint tovább értek, szépséges ifjú leánykával találkoztak, aki harmatcsöppel teli korsót vitt a karján. A kisleány mindjárt megkérdezte, hogy ő kicsoda. „Ő a hajnal.” - felelte az angyalka. „Látod, ezt a nehéz korsót viszi mindig, hogy megöntözze reggelenként a szomjas virágokat.” Amint továbbértek, megint találkoztak egy gyönyörű szép fiatal leánnyal, aki aranygolyókkal játszadozott. „Napsugár királykisasszony.” - mondta mindjárt az angyalka. „Játék közben elhullajt egy-egy aranygolyót, s olyankor lent ki süt az aranyos napocska, hogy fényt és meleget sugározzon azokra, akik fáznak és szenvednek. Bizony idefent mindenkinek nemes hivatása van.” A kisleány most egyszerre tömérdek gyémántcsillagot pillantott meg, melyek mindegyike mögött egy-egy fehér szárnyas kis angyal állott. Egyszerre tapsolni kezdett nagy örömében. „Óh Istenkém, milyen gyönyörűek! Óh, vajon melyik lehet az én csillagom?” „Keressük meg!” - ajánlotta az angyalka. Aztán el kezdték olvasgatni a neveket, mert bizony minden csillag belsejében egy-egy kisleány neve volt beírva. „Ez nem a tiéd, ez sem, ez sem!” - mondta egyre az angyalka. A kisleány pedig egyre szomorúbb lett. Végre az utolsó csillaghoz érkeztek. A leányka kiáltozni kezdett: „Ez bizonyára az én csillagom, ugye jóságos angyal, ez az én csillagom?” ”Majd mindjárt meglátjuk.” - válaszolta az angyalka. Már egészen közel értek a szép, fényes aranycsillaghoz és nézték, hogy milyen név van beírva. De a csillag üres volt, nem állott semmilyen név rajta. A kisleánynak nagyot dobbant a szíve, és egyetlen szót sem mert többé szólni. Az angyal pedig rámutatott a csillagra, és így szólt hozzá: „Látod, ez lett volna a te csillagod, ha jót cselekedtél volna a földön. „ „De mert mindenkihez rossz szívű voltál, és elkergetted a szegény leánykát, aki játszani akart a te játékaiddal, hát megharagudott rád az Istenke és nem adott neked csillagot.” „Óh Istenem! - sírt fel hangosan a kisleány. Ha jóvátehetném, ha csak még egyszer jóvátehetném a hibámat, én mindenkihez jó és szíves lennék. Sohasem kergetném el többé a szegényeket.” Amint ezt kimondta, egyszerre úgy érezte, hogy két puha kéz lefelé viszi. S egyszerre csak fehér vánkosok közt találta magát. Megdörzsölte a szemét és látta, hogy az ágyában fekszik, és most már látta, hogy csak álmodott. Gyorsan az ablakra pillantott, és látta, hogy az aranyos napocska fényesen besüt a szobába. „Mindent, mindent jóváteszek!” - sikoltotta ekkor boldogan. – „Ezentúl mindig adni fogok a szegényeknek, és nem kergetem többé el őket. Azt akarom, hogy ha még egyszer felkerülök a mennyországba, hát nekem is legyen arany csillagocskám.” Aranyos szívű, És be is tartotta a szavát. Aranyos szívű, földön járó kis angyal lett belőle. Enlarge this image